Közösségi szolgálat
Belépés



Német cserekapcsolat a gimiben

A magyar-német cserekapcsolat keretein belül 22 német diák érkezett Sárbogárdra, a Petőfi Sándor Gimnáziumba, 2011. május 8.-án. Ez a cserekapcsolat nem új keletű. Első alkalommal 1999-ben látogatták meg iskolánkat német diákok tanáraik kíséretében. Majd a magyar diákok utazhattak Németországba, utoljára 2006-ban, azonban ezután ez a kapcsolat a németországi iskolák összevonása miatt pár évig szünetelt. Majd tavaly elsőként mi, magyar diákok utazhattunk újra Németországba, pontosabban Gräfenhainichenbe. Fogadóiskolánk a Ferropolis-Sekundarschule nevet viseli.

Vendégeink érkezését lázas készülődés előzte meg. Majd eljött a vasárnap, a várakozás izgalmát azonban az esős idő kissé lehűtötte. A diákok fogadását követően, mindenki hazaszállította új kis „családtagját” nem kevés motyójával együtt. Feltűntek ismerős és ismeretlen arcok egyaránt a jövevények között. A beilleszkedés nem volt mindenhol zökkenőmentes, kellett egy kis idő beleszokni az új környezetbe. A diákoknak színes programokat szerveztek tanáraink, azonban ezen a téren mi sem voltunk ötletszegények. Esténként, több „gócba” rendeződtünk, lakóhely szerint, ahol mi és újdonsült „gyermekeink” is felszabadultan szórakoztunk, és meséltük el néha meghökkentő és vicces élményeinket. Az esti programok között szerepelt például sátorozás, séta, foci, stb. Valami folytán, német porontyaink sosem fáradtak el. Akár hányszor kérdeztük tőlük este 10 óra körül: Bist du müde?(Fáradt vagy?), a csillogó szemmel és széles mosollyal kísért válasz mindig nemleges volt. Energiatartalékaik kimeríthetetlenek voltak, melynek hatása már a második nap látható volt rajtunk. Az kosztolás terén sem volt mindig könnyű dolgunk, de a nemzetközi ételek (hamburger, pizza stb.),a legtöbb esetben többünket is kihúztak a bajból.  A diákok többször meglátogatták iskolánkat, részt vettek angol és német órákon. Hétfőn a gimnázium tanulói zenés műsorral kedveskedtek nekik, ezután igazgatónk Boda János köszöntötte őket gimnáziumunkban,  majd ezt követően egy vetélkedőn vettünk részt. El kell ismerni, ahogy a magyar diákoknak meggyűlik  Magyarország térképével a baja, ez alól ők sem voltak kivételek , persze itt is  találtunk néhány ügyesebb gyermeket. A tanulók a Bogárd és Vidéke szerkesztőségébe is ellátogattak, és  polgármesterünk dr .Sükösd Tamás is üdvözölte őket. A heti programok között szerepelt még egy látogatás Badacsony egyik borpincéjében, ahol a túra végén kóstolót kaptunk a hivatalosan „szörpnek”nevezett nedűből . Délután Balatonfüreden álltunk meg, ahol néhány elszántabb német cserediák a Balaton hőfokát is leellenőrizte. Szerdán Székesfehérváron a Bory-várban barangoltunk,majd a belváros felé vettük az irányt, ahol szabadidőt kaptunk. Csütörtökön Budapest került előtérbe, a parlamentlátogatás után, a Tropicárium felfedezése következett. Pénteken eljött a búcsúest, délután Vajtára indultunk, majd onnan lovas kocsival, cirka 1 óra élvezetes zötykölődés után érkeztünk meg Pálfára. Igazi magyar vendégszeretettel fogadtak minket, az üstben már rotyogott a gulyás, és  helyben sütött pogácsa és kuglóf illatozott az asztalokon. A vacsora előtt  néhány néptáncos segítségével különböző tánclépésekkel ismerkedhettek meg, és próbálhatták azokat elsajátítani vendégeink. Az est folyamán népdalokat is hallhattunk citerakísérettel. Az est végén egy kis ajándékkal is kedveskedtünk vendégeinknek.  Szombaton, ki-ki saját fogadott családjával töltötte el utolsó magyarországi napját. Cserediákjaink vasárnap 6 órakor indultak haza. A búcsúzás során egy- két kósza könnycsepp is legördült az arcokon.
Összegzésként, el kell mondanom, hogy néha nem volt könnyű közös nevezőre jutni, az eltérő szokások és akár a  korkülönbség miatt. Úgy gondolom azonban, remélem fogadótársaim is egyetértenek velem, hogy vendégszeretetben egyik családnál sem volt hiány. Remélem szép és kellemes élményekkel tértek haza, és jövőre, amikor magyar diákjaink utaznak hozzájuk, hasonló vendégszeretetben részesülnek. Meg kell köszönnünk  Dombi Zoltánné,Tóth Gabriella és Boga Ibolya tanárnőknek fáradtságos munkáját, akik sokat dolgoztak a csereprogram sikeressége érdekében. Szintén köszönet illeti a német diákokat kísérő tanárokat is, akik szintén aktívan részt  vettek a cserekapcsolat újraindításában. Annak ellenére, hogy a kezdet egy kicsit néhol döcögős volt, a nálunk töltött idő végére  több új barátság fűződött, vagy régi barátságok erősödtek meg.      

Szakács Eszter 12.b 

 
Vakok és gyengénlátók számára
Banner
Okosan a pénzzel
Határtalanul
Banner
KRÉTA e-napló
Banner
NTP
Banner
EFOP képek
Banner